2010. március 2., kedd
Irma néni
Picike, teafű illatú tündér. Jó, ha van 32 kiló - ruhástól, fejkendőstől együtt. Kicsit hajlott hátú, sokat mosolyog és más tündérektől eltérően nem a csillogó ruhákkal fejezi ki hovatartozását. Általában egy kötött macskanadrág van rajta így ősszel, és egy nagyobbnak tűnő blúz, mert lehet, hogy a gyermekméretek is nagyok az Ő százharmincvalahány centis termetéhez. Nyaranta kopott, semmilyen színű ruhában jár. A cipőit inkább nem is nézem, mert rémisztő elgondolni, hogy hosszú kilométereket lehet leróni bennük hegyen-völgyön át. Tavasztól őszig réteken, erdőkben barangol és gyógynövényeket szed - Isten tudja mikre gondolhat közben. Aprócska a háza is, két szoba mindössze, az első szobában száradnak szétterítve, idényenként a jóillatú varázsfüvek. Télen az üzletek előtt találjuk, kínálja a szakszerűen megszárított , csokorba rendezett egészségsegítő füveit. A tegnap jól megijesztett. Hozott egy csokornyi szurokfüvet, amit egy másik füves néni szedett - Irma néni segített gazdát találni a "portékára". Már nem csodálkozom, amikor eszembe jut, hogy valamiféle settenkedve közeledő betegségelőszelet akarok már az elején elcsitítani - ezúttal köhögést - Irma néni legkésőbb egy napon belül megjelenik az ajtónknál . Pontosan az a teafű van a kezében, amire szükségem van a családban. A hangja nem besorolható, ereje van és - Irmanénis, no itt megakadt a tudomány, mert azt az enyhén érces, csengő, belső kis nevetésgörbéktől és gyerekdurcáktól színes hangot nem tudom jelzőhalmozás nélkül, sőt azzal sem körüljárni. Nem csodálkozom amikor így feltűnik, hiszen tündér, amint már az elején említettem. Ha lehámozom az idealizmust magamról, Irma néniről úgysem tudom. Egy hatalmas szivet látok - és egy éber lelket, az éber-lélekség mindenfajta spirituális gőgje, a létjogosultság minden ál(h)arca nélkül. Példaértékű élete van. Egyszerű, küzdelmes. 83 év, amiből köteteket lehetne írni és vagyok olyan szemtelen, hogy rettenetemben néhány sorban jellemezni merészkedem lényének egy szeletkéjét a saját szűkös szűrőmön keresztül. A tegnap azt mondta, hogy ad egy nagy marék vegyes teafüvet. Erősködtem, hogy csak akkor fogadom el, ha kifizethetem, mert ajándékba akarta adni. Azt mondta, nem veszi el a pénzt, ki tudja, holnap már nem él. Ma van az a holnap és tényleg ezen vajúdok hajnali öt órától. Mi lesz, ha nem lesz? Ki küld még egy ilyen Embert közénk, hiszen sokan megmosolyogták a "sikeresebbek" közül... Gyermeki babonával hiszem, hogy természetközeliségéből adódóan tudja, mikor lesz az a perc, amikor leveti ezt a kopottas kis tündértestet és elmegy oda, ahol mindenki olyan, mint Ő. Nem is hagy maga után mást, csak teapárát és gyógyulást, ahogy ezt évtizedeken keresztül fáradhatatlanul tette. Remélem, hogy rettenetem csak arra volt alap, hogy kiírjam magamból, mennyire szeretem, tisztelem Őt. Igen, -holnap legkésőbb- újságpapírba csomagolt kékiringót látok majd felbukkani és hallom a jól ismert hangot, látom az icipici alkatát azokban a nagynak látszó gyermekcipőkben, mert az a fránya köhögés csak nem akar eltisztulni házunk tájékáról...
2007 Október 10.-én
Picike, teafű illatú tündér. Jó, ha van 32 kiló - ruhástól, fejkendőstől együtt. Kicsit hajlott hátú, sokat mosolyog és más tündérektől eltérően nem a csillogó ruhákkal fejezi ki hovatartozását. Általában egy kötött macskanadrág van rajta így ősszel, és egy nagyobbnak tűnő blúz, mert lehet, hogy a gyermekméretek is nagyok az Ő százharmincvalahány centis termetéhez. Nyaranta kopott, semmilyen színű ruhában jár. A cipőit inkább nem is nézem, mert rémisztő elgondolni, hogy hosszú kilométereket lehet leróni bennük hegyen-völgyön át. Tavasztól őszig réteken, erdőkben barangol és gyógynövényeket szed - Isten tudja mikre gondolhat közben. Aprócska a háza is, két szoba mindössze, az első szobában száradnak szétterítve, idényenként a jóillatú varázsfüvek. Télen az üzletek előtt találjuk, kínálja a szakszerűen megszárított , csokorba rendezett egészségsegítő füveit. A tegnap jól megijesztett. Hozott egy csokornyi szurokfüvet, amit egy másik füves néni szedett - Irma néni segített gazdát találni a "portékára". Már nem csodálkozom, amikor eszembe jut, hogy valamiféle settenkedve közeledő betegségelőszelet akarok már az elején elcsitítani - ezúttal köhögést - Irma néni legkésőbb egy napon belül megjelenik az ajtónknál . Pontosan az a teafű van a kezében, amire szükségem van a családban. A hangja nem besorolható, ereje van és - Irmanénis, no itt megakadt a tudomány, mert azt az enyhén érces, csengő, belső kis nevetésgörbéktől és gyerekdurcáktól színes hangot nem tudom jelzőhalmozás nélkül, sőt azzal sem körüljárni. Nem csodálkozom amikor így feltűnik, hiszen tündér, amint már az elején említettem. Ha lehámozom az idealizmust magamról, Irma néniről úgysem tudom. Egy hatalmas szivet látok - és egy éber lelket, az éber-lélekség mindenfajta spirituális gőgje, a létjogosultság minden ál(h)arca nélkül. Példaértékű élete van. Egyszerű, küzdelmes. 83 év, amiből köteteket lehetne írni és vagyok olyan szemtelen, hogy rettenetemben néhány sorban jellemezni merészkedem lényének egy szeletkéjét a saját szűkös szűrőmön keresztül. A tegnap azt mondta, hogy ad egy nagy marék vegyes teafüvet. Erősködtem, hogy csak akkor fogadom el, ha kifizethetem, mert ajándékba akarta adni. Azt mondta, nem veszi el a pénzt, ki tudja, holnap már nem él. Ma van az a holnap és tényleg ezen vajúdok hajnali öt órától. Mi lesz, ha nem lesz? Ki küld még egy ilyen Embert közénk, hiszen sokan megmosolyogták a "sikeresebbek" közül... Gyermeki babonával hiszem, hogy természetközeliségéből adódóan tudja, mikor lesz az a perc, amikor leveti ezt a kopottas kis tündértestet és elmegy oda, ahol mindenki olyan, mint Ő. Nem is hagy maga után mást, csak teapárát és gyógyulást, ahogy ezt évtizedeken keresztül fáradhatatlanul tette. Remélem, hogy rettenetem csak arra volt alap, hogy kiírjam magamból, mennyire szeretem, tisztelem Őt. Igen, -holnap legkésőbb- újságpapírba csomagolt kékiringót látok majd felbukkani és hallom a jól ismert hangot, látom az icipici alkatát azokban a nagynak látszó gyermekcipőkben, mert az a fránya köhögés csak nem akar eltisztulni házunk tájékáról...
2007 Október 10.-én
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)